TÁRSFESZTIVÁLJAINK
BALATONE FESZTIVÁL 2008
Vonattal egyszerűen és olcsón eljuthatsz Zánkára!

Ha nyár, akkor haverok, buli… és fesztiválok! Ha bejött a Hegyalja, akkor ott a helyed a Balatone-on is! Hogy kicsit messzebb van? Az utad tervezésével most nem kell sokat törődnöd, hiszen a MÁV-START az egész Alföldön áthaladó közvetlen vonatot közlekedtet, amely néhány lépésnyire tesz le a rendezvény helyszínétől.

A zánkai Balatone Fesztivál egész Debrecent meghívja bulizni

A július 24-27. között megrendezendő zánkai BalaTONE Fesztivál szervezői úgy döntöttek, hogy egy igazán vendégszerető hagyományt indítanak el, s eztán minden évben vendégül látnak egy-egy várost - az összes lakójával együtt. Az ötlet értelmében az adott település lakcímkártyájával rendelkezők INGYENESEN vehetnek részt a fesztiválon.

Zion Train

A Zion Train az angol dub szintér egyik legismertebb együttese. A dub, mint műfaj Angliába érkezése után a Dub Syndicate, Lee Scratch Perry, az Alpha and Omega és az Iration Steppas mellett a Zion Traint lehet a dub „elterjesztésével vádolni”

Beatsteaks (D)

Sokaknak már nem kell bemutatni Németország legviccesebb, legstílusosabb és legnépszerűbb punkrockereit. A korábban inkább csak az egyetemi rádiók és a kisebb klubok kedvenceként ismert együttes Smack Smash című negyedik nagylemezével és olyan fülbemászó slágerekkel, mint a...

Noisia & Teebee (NL)

Noisia [mely a “VISION” szó 180 fokos fordítottja] összesen három hollandiai fiatalembert takar Groningenbõl: Nik Roos, Martijn van Sonderen és Thijs de Vlieger. Nik és Thijs egy iskolába jártak, ahol egy helyi grafitty banda révén kötöttek barátságot.

The Real McKenzies (USA)

McKenzie-ék nem politizálnak, egyetlen céljuk az önfeledt tivornyázás, és ezt olyan intenzíven teszik, hogy mára csak az énekes Paul és a gitáros Dirty Kurt maradt meg a kezdeti felállásból. A teljes felföldi harci díszben fellépő zenekar tagjai a Sex Pistols, a Clash és a Damned mellett példaképeik között tartják számon a skót nemzeti hőst, Robert Burnst is...

LÁTOGASS EL OLDALUNKRA!
SZEGEDI IFJÚSÁGI NAPOK 2008
Mattafix (UK)

Ha zene van, akkor nincs probléma, vagy legalábbis megoldódik: „matter fixed”. A Mattafix nevű brit duó is így van ezzel. Anno 2005-ben igazán fülbemászó slágerükkel, a Big City Life-fal robbantak be az életünkbe...

Dieselboy (USA)

Dieselboy, vagyis Damien Higgins a legismertebb amerikai Drum & Bass DJ és producer, az underground zenei világ egyik nemzetközi szimbóluma. Ő az egyetlen D&B Dj, akit Moby meghívott az Area2 nemzetközi turnéra, olyan nevek mellett, mint, David Bowie, Busta Rhymes, Blue Man Group, Tiesto, és John Digweed. Mostanra Dieselboy-t rock sztárhoz hasonló őrület kíséri, bármerre is jár a világban.

Backyard Babies (S)

A Backyard Babies „veterán” svéd rockbandának számít, hisz 1987-ben alakultak meg, Nässjöben. Nevük alapján akár egy dögös csajokból álló popbanda is lehetnének, de srácokról van szó, akik rock vonalon nyomulnak, ráadásul a zúzós, keményebb irányvonalat képviselve.  

Morcheeba (UK)

„Ross és én testvérek vagyunk. Skye-jal egy partin találkoztunk. Soha nem ismételjük magunkat. Sokat dohányzunk.” Dióhéjban így foglalta össze a Morcheeba lényegét Paul Godfrey, az együttes egyik alapítója egy régi sajtótájékoztatón.  

Witihin Temptation (NL)

12 éves múltra tekint vissza Németalföld egyik legnépszerűbb csapata, mely idő elég volt ahhoz, amiről sokan csak álmodoznak: 1,5 millió CD-t és DVD-t adtak el világszerte, díjakat nyertek, nevüket megismerték az Egyesült Államoktól Japánig.

Russkaja

A zenekar nevében minden benne van: „Russ“, mint ruszki est, ruszki tűz, ruszki elmélyülés, ruszki lélek. „Ska“ mint a tempó, a mozgás, a polka, a zene, és végül „ja“ mint „IGEN! Ez az életigenlés, szenvedély, elsöprő erő, lendület jellemzi a tánccal, szláv zenével operáló 7 tagú orosz-magyar-osztrák-angol csapatot...

LÁTOGASS EL OLDALUNKRA!
ZÖLD HÍREK
Pálmát ültettek a Moszkva térre

2008. szeptember 1. - Pálmát ültettek a Moszkva tér közepére a gerillakertészek, az akció célja a környezet szépítése mellett a figyelemfelkeltés a klímaváltozás veszélyeire.

Felvonulással kezdődött meg a Hegyalja Fesztivál

2008. július 10. - Több száz helyi tokaji, rakamazi és a kistérségben élő polgár, valamint fesztivállakó vett részt azon a demonstráción, amit szerdán délután tartottak Tokajban helyi civil kezdeményezésre. A Kamion/Kamioff elnevezésű akciót támogatta a Hegyalja Fesztivál is.

Ismét világrekordot dönt a Zöld Vadművelet

2008. június 6. - Országosan 57 csapatba tömörülve, 270 lelkes Vadművelő jelentkezett az április 22-én, a Föld Napján meghirdetetett felhívásra.

Zöld Vadművelet 2.0

2008. április 24. - Idén ismét számíthatunk arra, hogy az éj leple alatt kertész-kommandók szállják meg az országot, és a Zöld Vadművelet 2.0 keretében kitakarítják, kizöldítik környezetünket.

Született zöldek - az idén is a környezetvédelem jegyében telik a Hegyalja Fesztivál

2008. március 18. - A világörökség szelleme, nemes borok, kiváló muzsika, remek közösség, környezetvédelem - ezek a legfőbb jellemzői a Hegyalja Fesztiválnak, mely valódi márka lett rövid időn belül a hazai és közép-kelet-európai fesztiválpiacon.

Ismét világrekordot dönt a Zöld Vadművelet

270 gerillakertész, 57 csapat, 20 település, egy nagy közös akció

Országosan 57 csapatba tömörülve, 270 lelkes Vadművelő jelentkezett az április 22-én, a Föld Napján meghirdetetett felhívásra. A tavalyi ültetés már így is a világ legnagyobb összehangolt gerillakertészeti akciója volt, az idei azonban nagyságrendekkel túlszárnyalja azt. Június 5-én, azaz a Környezetvédelmi Világnapon kezdik meg akcióikat az ország legkülönbözőbb településein a titkos gerillakertészek, akik úgy gondolták, hogy szeretnék szebbé tenni környezetüket. A csapatok egy hónapon keresztül felváltva valósítják meg haditerveiket, hogy hazánk bizonyos pontjai, Egyházerdőtől Székesfehérváron át Berettyóújfaluig az éj leple alatt hirtelen kizöldüljenek majd.


Hazánkban a „Gerillakertészkedést” immár második éve a Hegyalja Fesztivál kezdeményezte és finanszírozza, mely tudatos építkezéssel évről évre egyre nagyobb hangsúlyt fektet a fiatalok körében a környezetvédelem és a környezettudatosság kommunikációjára, valamint a rendezvény helyszínén a civil szerveződéseknek is egyre nagyobb teret ad. Idén a Fesztivál minden gerilla-résztvevőt egyenpólóval ajándékoz meg, a legjobb pályaművek pedig anyagi támogatást és fesztiválbelépőt is nyernek.

Több mint húsz település gerillái jelentkeztek a felhívásra. Kaposvár, Miskolc, Zalaegerszeg, Tiszavasvári, Egyházerdő, Hajdúszoboszló, Debrecen, Tata, Örkény, Dabas, Pécs, Paks, Hajdúnánás, Tiszalök, Bicske, Vác, Szolnok, Székesfehérvár, Berettyóújfalu, Tököl és természetesen Budapest több közterülete is a kertészek célpontjai közt szerepel. Csak a fővárosban több mint 15 zöldszándékú csapat jelentkezett.


Rendkívül pontos, átgondolt, tudatos akciótervek érkeztek, melyek közül sokból nem hiányzik a humor és irónia. Már a csapatok nevei is erről árulkodnak: GreenPeas, KrizanTEAM, Flowerpuff girls, Gerillázs, Terepmajom Kirakókészlet, Zöld KomManók, Lelkes Mag, a Hevenyészett Növényész –Alakulat, csak hogy néhány nevet említsünk.

A létrehozandó gerillaakciók elnevezései - melyek hűen tükrözik az adott csapat saját üzenetét - hasonlóan bájosak vagy szellemesek. Van közöttük Fájdalommentes Beültetés, Öntözésre Ösztönzés, VNCS (Végzetes Narancssárga Csapás), Kutyaszar és Beton, avagy az Elveszett Zöld Illúziójának Visszaállítása, vagy a „Kutyakakit cserélek virágra” illetve a Zöld metrót! névre hallgató akcióterv (hogy csak néhányat említsünk a megannyi jó ötletből.)

Az érdeklődők a www.zoldvadmuvelet.hu weboldalon nézhetik meg a benyújtott pályaműveket, illetve követhetik nyomon a megvalósult akciók, ültetések eredményeit. A Hegyalja Fesztivál szervezői pedig június 27-én hirdetik ki, hogy melyik öt csapat titkos küldetését tartották a legötletesebbnek.


Zöld Vadművelet 2007

Sajtókapcsolatok: Tamás Dorka
M: 30-474-55-92
e-mail: tamas.dorka@chello.hu